Nagymaroson jártunk
2026. október 3-án immár 52. alkalommal rendezték meg hazánk legrégebbi, megszakítás nélkül működő katolikus ifjúsági találkozóját, a Nagymarosi Ifjúsági Találkozót. A székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium jóvoltából – akik helyet biztosítottak számunkra a buszukon – iskolánk négy hatodik osztályos tanulója is részt vehetett a programon.
A fiatal korosztályt a Gyerekmaros program várta, amely óvodás kortól egészen 15–16 éves korig kínált lelki és közösségi élményeket. A résztvevőket korosztályok szerint altáborokba, azon belül 20–25 fős csoportokba osztották. Minden csoporttal két felkészített csoportvezető foglalkozott egész nap.
A napirend teljes mértékben a gyermekek életkorához igazodott: – az idősebbek számára beszélgetős, elmélkedős programokat, – a fiatalabbak számára játékos, élményközpontú foglalkozásokat szerveztek.
A programot Szentmise zárta, ami után táncos dicsőítésen is részt vettünk.
Utunkra az alsószentivái Fatimai Boldogasszony Általános Iskola néhány tanulója is elkisért.
Hegedűs Angelika
katolikus hittan tanár
Az esemény készült fényképek itt tekinthetőek meg.
2026. október 2-án az első és második osztályos gyermekek vidám Mihály-napi vásáron, majd szüreti mulatságon vehettek részt az iskola udvarán. A közös mondókázást és körjátékokat a gyerekek nagyon élvezték, majd kezdetét vette a vásári forgatag, ahol mindenki kedvére csereberélhette portékáját. A vásárt követő szüreti program során megismerkedhettek a szüret hagyományos eszközeivel, kipróbálhatták a szőlőpréselést, szőlőt taposhattak, és megkóstolhatták a frissen készült mustot. A tartalmas, élményekben gazdag délelőtt, minden gyermek számára felejthetetlen emlékeket nyújtott. A programot Némethné Ági néni, az első osztály osztályfőnöke vezette, aki a projekt megálmodója és megvalósítója volt.
A fényképek itt tekinthetőek meg.
Iskolánk tanulói szeptember 25-én az Európai Sportnap alkalmából közös gyalogtúrán vettek részt.
A program célja az volt, hogy a mozgás örömét közösségi élménnyel kapcsoljuk össze, miközben tanulóink együtt fedezhetik fel környezetünk értékeit.
Hálás szívvel mondunk köszönetet közösségünk támogatásáért
2026. szeptember 4-én, első osztályos Csodacsibéink és családjaik egy vidám, közös családi délutánon vehettek részt. A jó hangulatú együttlét egyik legnagyobb meglepetése egy új, nagy méretű homokozó telepítése volt, amelyet a gyerekek már aznap örömmel birtokba is vehettek.
Ezúton is szeretnénk szívből megköszönni Heidinger Péternek és családjának, hogy nagylelkű ajándékukkal egy csodálatos új lehetőséget teremtettek gyermekeink számára.
Köszönjük Barabás Jánosnak is, hogy a homokozó szállításában segítségünkre volt.
Külön hálával tartozunk az elsős gyermekek szüleinek, akik nagy lelkesedéssel és összefogással segítettek a homokozó feltöltésében.
ELF Bar tájékoztató
A hazai illegális piacon egyre nagyobb teret hódít egy új típusú eldobható elektronikus cigaretta, egy többféle ízben elérhető, nikotinos vagy nikotinmentes folyadékkal előre feltöltött, akkumulátoros, eldobható eszköz.